|
|
|
2007-09-14 20:01:37, péntek
|
| |
| |
Hajrá, Orbán Viktor!
BENCSIK ANDRÁS
Három ördögi mondat diabolikus együtthatása, az elgyávult lélek, a megalázott test és a megrontott szellem három csúcsa jelöli ki azt a pusztító teret, amelynek csapdájából kell Magyarországnak megtalálnia a kiutat. Kell hogy legyen kiút. Van is. De csak egyetlen: a megértés, a beismerés és a felemelkedés útja.
Az első mondatot, az elgyávult lélek óvatos és mégis árulkodóan segítséget kérő kiáltását az első szabadon választott és ezzel egy időben azonnal halálra is ítélt miniszterelnök, Antall József fogalmazta meg. Senki sem figyelt rá. Senki sem értette meg:
,,Tetszettek volna forradalmat csinálni".
A második mondat olyan volt, mint korbácsütés a megalázott testre. Ezt az Antallt követő miniszterelnök, Horn Gyula vágta a nemzet arcába, amikor a köztulajdon korrupt kiárusítását, az úgynevezett privatizációt kérték számon tőle. Senki sem ismerte be, hogy igaza volt:
,,Lehet, hogy nem erkölcsös, de jogszerű".
A harmadik mondatot a hibája folytán a hatalomból kiesett, s oda minden eszközzel - sikeresen - visszatérő baloldal vezére, Kovács László, az MSZP elnöke jelentette ki cinikusan könnyelmű magabiztossággal, amikor közvetlenül a 2002-es választások előtt figyelmeztették, hogy a jobboldal elsöprő fölénnyel vezet. Senki sem merte felemelni a tekintetét, hogy Kovács szemében meglássa a könyörtelen igazságot:
,,Nem a népszerűségi kutatásokat akarjuk megnyerni, hanem a választást".
A könyörtelen igazság ugyanis az, hogy nem volt rendszerváltás.
Először Antall József döbbent rá. Különös, a többség által gunyorosnak ítélt kijelentését így lehetne magyarra fordítani: mivel nem sikerült a diktatúra társadalmi berendezkedését megváltoztatni, ezért a továbbiakban a változatlan keretek között, a szabályok óvatos módosítgatásával, a kifosztott és kisemmizett rabszolgák verejtéke árán fogják a diktatúra uralkodói - az úgynevezett nómenklatúra burzsoázia tagjai - átépíteni (peresztrojka = átépítés) azt a csak részben megújított társadalmi szerkezetet, amely továbbra is fenntartja uralmukat, de a kor igényeinek jobban megfelelő, hatékonyabb és eredményesebb keretek között. Ez mellesleg valamelyest jobb életlehetőséget teremt egyes rabszolgák számára, de ez nem feltétlenül szükséges, és nem is lesz minden rabszolga számára egyformán elérhető. Az öreg és gyenge szolgák fokról fokra elhullanak...
...És ezért azok első, tanácstalan dühükben az őket megváltani képtelen kormány ellen fordultak. Így történt, mert még nem volt ott közöttük Spartacus. Még óvodába járt II. Rákóczi Ferenc. Horthy Miklós még csak kadétnak tanult. Attila és Árpád szelleme még nem kapott magyarigazolványt. A megalázottak tömege eleve nem mert szembenézni a szabadsággal. Inkább vásárolgatott. Ki hűtőszekrényt Bécsben, ki egy új párt matricáját a pénztárcája belsejébe - óvatosan, hogy senki se lássa.
Ugyanezt erősítette meg egy választási ciklussal később a hatalmát radikális könyörtelenséggel visszaszerző baloldal új vezére, Horn Gyula. Nem sokon múlott, hogy nem előbb történt. A taxisblokád a bolsevista puccsok klasszikus és sikeres forgatókönyve szerint fél évvel az első szabad - szabad? - választások után megbuktatta volna a még meg sem született demokráciát, ha Antall Józsefben nem támad föl - amit senki sem sejthetett - a kivételes államférfi. Legendás, pizsamás interjúja megszeppentette, elnémította, elcsitította a felhevült tömeget.
A szolgahad csak az erőt tiszteli. És lám, Antallban ekkor meglátták a lélek felülmúlhatatlan erejét. Antall azonban már halálos beteg volt, és nemsokára meghalt. Nem segíthetett rajtunk. Pedig képes lett volna rá. Ezért van az, hogy miközben Antall Józsefet az ország nagyobbik része tiszteli, még a jobboldalon is vannak, akik gyűlölettel gondolnak rá. Ők az örök szolgák, az örök kocsmatöltelékek, az örök házmesterek, az örök proletárok közül valók, akikben jajong a rabszolga-nyomorúság, mely gyűlöli, aki közülük felmagasztosul. Antall azonban meghalt, és bár lelki nagyságának emléke képes volt felszínen tartani a morálisan már a blokád napjaiban összeomlott, kivérzett kormánykoalíciót, a baloldal olyan diadalmasan tért vissza, mintha nem is lett volna rendszerváltozás.
Mert nem is volt. Ezért mondta Horn Gyula azt, amit mondott, ami az ő szavaival, az ő sötét, de mégis könyörtelenül őszinte szavaival ugyanazt jelentette, mint amiről Antall beszélt: hölgyeim és uraim, önök tévedésben vannak, nem volt rendszerváltozás. Tetszettek volna forradalmat csinálni. Hiszen tudniuk kellett volna, hogy az államszerkezet jogi kereteit csak egy új erkölcsi rendszerre támaszkodva lehet radikálisan megváltoztatni, s ezt nevezik forradalomnak.
Igyekezzünk árnyaltabban fogalmazni, mint a marxisták: amikor az elnyomott többség erkölcsi érzéke már nem képes elviselni az elnyomó kisebbség uralmát, és erővel állítja a kisebbség társadalomellenes erkölcsi rendje helyére a többség mindenkor elsődleges és alapvető igazságosságának és az azt kifejező jogrendszernek a harmóniáját, az a megigazulás. Mely lehet forradalom, s mint olyan, lehet véres és lehet vértelen. Lehet önfeláldozó népfelkelés és lehet lassú égésű tisztító tűz, egyfajta testi-lelki-szellemi mozgalom. De mindig iránya és célja van, s ameddig a célját el nem éri - függetlenül attól, hogy az elért célt meddig tudja fenntartani -, addig nem alszik ki.
Ez azonban nem történt meg. A jog, a jogszerűség, sőt a ,,jogszerűség látszata", ahogy Horn cinikus őszinteséggel elárulta, miről is van szó, erős kordának bizonyult, amely nem engedte ebből kitörni a többségi igazságérzetet. Horn őszinte volt. Ha közelebbről, s több empátiával nézzük ezt a kijelentést, szinte azt kéne mondanunk, baráti tanácsot adott. Ugyanis annak a - kétségkívül torz - jogszerűségnek a rendszerét, amelyet fél évszázaddal korábban ők teremtettek meg maguknak, s amelynek átalakítását csak az ő egyetértésükkel, apró lépésekben, az ő érdekeiket tiszteletben tartva lehetett elvégezni, Horn és társai nem sértették meg. S ilyenformán nem sértették meg saját erkölcsi rendszerüket sem, az elnyomók belső erkölcsi rendszerét, amelyre ez a most már közösnek nyilvánított jogrendszer alapul.
Horn ugyanakkor pontosan látta, hogy a szolgaságban tartott többségben ébredezik a fél évszázaddal korábban elfojtott természetes ősi erkölcsi rend, s ez nem egyezik az övékével. Ezért volt a figyelmeztetés: ,,Nektek már nem erkölcsös, de nekünk még az. Annál inkább, mert belefér az általunk teremtett és általatok is elfogadott jogrendbe. Melynek célja ugyanaz, ami azelőtt volt: a mi kasztunk egyeduralmának fenntartása." S a tömeg - vagyis mi? Beletörődtünk, de már háborogtunk. Ezért az elnyomók ekkor egy Bokros Lajos nevű hóhérlegényre bízva a hóhérmunkát, elrendelték és végre is hajttatták rajtunk az előbb-utóbb elkerülhetetlen lázadást megelőzendő a rabszolgák örök büntetését, a nyilvános megkorbácsoltatást. Ez volt a tökéletesen értelmetlen, eredménytelen és pokoli kínokat okozó Bokros-csomag, amely legalább ötven évvel vetette vissza a nemzetgazdaságot. Az elnyomók szempontjából hasznos volt. Nyertek ötven évet.
Azonban ennek az átépített szocialista világnak van egy gyenge pontja. Az elnyomók, hogy tartósan fenntarthassák uralmukat, azzal a paradoxonnal kerültek szembe, hogy fenn kell tartaniuk egy ellenzéket is, mert különben a náluknál sokkal erősebb külvilág, amelyik irtózik a tekintélyelvű társadalmak minden válfajától, erővel kényszerítené ki a demokráciát, s az szükségszerűen a forradalmi változáshoz hasonló eredményeket hozó, általuk már nem ellenőrizhető folyamatokat indítana el. Ezért az elnyomóknak négyévente kockáztatniuk kell.
1998-ban hibát, sőt hibák sorozatát követték el. Ezek közül most itt csak egyet ragadunk ki, mert ha nem is csak ez az egy hiba eredményezte azt, hogy diadalmasan visszaszerzett totális hatalmukat - kétharmadosnál is nagyobb többséggel rendelkeztek - elveszítették, ez a hiba rávilágít két gyenge pontjukra: idegenül mozognak a demokratikus versenyek világában. Továbbá, helyzetükből fakadóan nincs, mert nem is lehet valódi tömegbázisuk, hiszen nekik csak szolgáik vannak.
A Torgyán József vezette kisgazdapárt a Demokrata - számunkra meggyőzőnek bizonyuló - közvélemény-kutatásai szerint fél évvel az 1998-as választások előtt a legnépszerűbb volt. Megelőzte az MSZP népszerűségét. A harmadik helyen a Fidesz állt. Torgyánt - sejtjük, miért - az elnyomók rövid pórázon tartották. Ennek ellenére nem tudni, mi okból, megrémültek, s egy pillanatra elbizonytalanodva megrendeltek egy hivatásos merénylőtől egy olyan politikai merényletet, amely a kisgazdák népszerűségét visszaveti. Mert ahogy Antall ugyan személyében felértékelődött a pizsamás interjúban, pártja ugyanezért - emberi gyengeségének látható jele miatt - jelentősen vesztett népszerűségéből. A tömegnek ugyanis erős és egészséges vezér kell. Ugyanígy a Torgyán lakását érő robbantásos merénylet látványának hatására, a gyorsan odaérkező média kameráinak révén az ország népe előtt pizsamájában halálos rémülten ágáló Torgyán leértékelődött, mert ő is gyengének és sérülékenynek bizonyult.
Az akció bejött. Az 1998-as választások első fordulóját az elnyomók nagyobbik pártja nyerte meg, a másik lázadó párt, a Fidesz csak a második lett, s az addig vezető kisgazdák csupán a harmadik helyre futottak be, bár igen jó eredménnyel. A verseny nyílt lett, minden elképzelhetővé vált. És ekkor mintha a megalázott szolga fellázadt volna, Torgyán József a két forduló között bejelenti, hogy feltétel nélkül visszalépteti minden jelöltjét a Fidesz javára, holott az nem kérte ezt, sőt egészen a második forduló végéig a Fidesz - taktikából, félelemből? - mereven elutasítja egy lehetséges koalíció gondolatát. Az eredmény, mint tudjuk, az elnyomók bukása lett. Torgyán bosszút állt.
Ők azonban nem adták fel, s 2002-ben hihetetlen energiával indultak harcba a hatalom visszaszerzéséért. Semmi sem számított, csak a hatalom, hiszen már tudjuk, hogy az elnyomók sajátos erkölcsi rendszere egészen más, mint a miénk. Az ő erkölcsük a hatalom birtoklásának kizárólagosságán alapul. Ez az egyetlen pillére. Ezt kellett visszaállítani.
Visszaállították. A cél szentesített számukra minden eszközt. Ezt tette világossá Kovács László pártelnök, amikor arisztokratikus gőggel közölte, hogy egyáltalán nem érdekli őket a társadalom többségének véleménye, csupán a saját akaratuk számít, amelynek érvényt óhajtanak szerezni - hogy finoman fogalmazzunk. Szereztek is - hogy még finomabban fogalmazzunk.
Ekkor sem lázadtunk fel. Egy maroknyi csoport - még tömegnek sem nevezhetnénk - lázadozott, követelvén az újraszámlálást, alighanem némi titkosszolgálati rásegítéssel tüntetett egy kicsit, de csak azért, hogy a hatalomba észbontó gyorsasággal visszarendeződő elnyomók a rendőrséggel egy újabb nyilvános korbácsoltatást végeztethessenek el. Sok év késéssel e sorok írója elérte, hogy bíróság mondja ki egy korábbi, a Horn-korszakban volt hasonló lázadás - a Metész-tüntetés - rendőri leverésének törvénytelenségét. Talán majd lesz egy másik bátor ember, aki évek múltán szintén bírósággal mondatja ki a 2002-es hídi és Parlament előtti tüntetés leverésének jogtalanságát is. De ez bizony sajnos nem sokat számít. Lassan gyógyulunk.
Lassan gyógyulunk. Az új nemzedékek túlnyomó többsége már a szabadságba születvén, természetes módon, a gyermek még el nem rontott érzékeivel pontosan érzékeli, hogy kik az elnyomók és kik az ő természetes szövetségesei. A megrontott, megtört, megalázott öreg nemzedék tagjai pedig a Gondviselés akarata szerint lassan távoznak ebből a különös rabszolgaságból az örök királyság isteni demokráciájába. Mert van olyan is, de erről talán majd máskor. Az új nemzedékben a Fidesz kétharmados többséggel vezet. A kihaló nemzedékben kétharmados többséggel az elnyomók az urak.
Lassan gyógyulunk, időnk azonban nincs. Három hónap múlva ismét országgyűlési választások lesznek. Sokan vagyunk, ahogy Orbán Viktor mondta, de vajon leszünk-e elegen? A jelek azt mutatják, hogy talán igen, vagy talán nem. És ez rossz jel. Jobb volna, ha már biztos többségben lennénk, hiszen ha nem tetszettünk, nem mertünk és még ma sem merünk forradalmat csinálni, akkor csak a természetes többségből fakadó előnyünkre számíthatunk, ami azonban a legújabb közvélemény-kutatások adatai szerint elolvadni látszik.
Eljött a megértés, a beismerés és a felemelkedés ideje. Erre három hónap éppen elég. Négy évvel ezelőtt kis híján elég lett két hét. Van okunk remélni.
A megértés talán nem lesz nehéz, hiszen ezekről a dolgokról sokszor, bár sokféleképpen beszéltünk. A továbbiakban azonban célszerű lesz pontosabban fogalmazni. A ,,luxusbaloldal" például jó szó, de a helyzetet tekintve egy kicsit túl óvatos kifejezés. Az ,,elnyomó" jobb, mert világosabb. A ,,forradalom" rokonszenves megállapítás, de kissé hebehurgya, ugyanis éppen az a baj, hogy még ma sincs elegendő hős, aki az önfeláldozó népfelkelést végrehajtaná, s még kevésbé, aki az élére állna. De ezért nem kell keseregnünk. Lassan gyógyulunk. Már eljött ezer kétségbeesett gazda a csikorgó fagyban a fővárosba, s heteken át velük fagyoskodott, s hordta nekik az élelmet ezer derék budapesti polgár, de ők sem forradalmat csináltak, hanem a kemény hidegben megismerték és átélték a szeretet és az öszszetartozás melegének mindent átható erejét. Szép és fontos találkozás volt ez. Még nem hőstett, de a hőstetthez ilyen - történelmi - pillanatok élményei vezetnek el.
Hogy most miben vagyunk, az sem kérdés. Abban a testi-lelki-szellemi mozgalomban élünk, lelkünket az a lassú égésű tűz hevíti, amely ugyanúgy elhozza a változást - igen, a Változást -, mint a népfelkelés. Csak tovább tart, s ezért fáradtságosabb az út. De az eredmény is tartósabb lesz, ha sikerül a célt elérnünk.
És itt a baj. A cél. Mert azt nem sikerült pontosan megfogalmazni. Mert nem a 2006-os választások megnyerése a cél. Ez lehet célja néhány - ahogy a szemtelen Kuncze a fogalmat bevezette volt - megélhetési politikusnak. A társadalom, vagy fogalmazzunk szebben és őszintébben, a nemzet számára a változás választása még nem cél, csupán eszköz. Ilyenformán - s ebben látom a polgári erők választási kampányának legsúlyosabb, s ha nem sikerül ezen változtatni, esetleg végzetes hibáját - a Változás 2006 sem cél, az is csupán eszköz.
A cél a fentiekből következően félreérthetetlenül világos: az elnyomók uralmát meg kell szüntetni. A Magyarország népének lelkében élő tisztítótűzben el kell égnie és el kell hamvadnia a bolsevista diktatúra minden tárgyi és szellemi kellékének, nem maradhat meg semmi, ami az elnyomókat egykori egyeduralmukra, s az elnyomottakat egykori rabszolgaságukra emlékeztetné.
Magyarország államformája még nem szilárd demokrácia. Éppen ezért azok az eszközök itt nem hatásosak, amelyek a tartós demokráciákban - különösen ott, ahol a történelmileg érzékelhető közelmúltban sem volt diktatúra - működnek. Egy francia, egy holland, egy német, egy osztrák, egy amerikai és egy angol számára a négyévenkénti képviselőválasztás nem létkérdés, inkább csak afféle szellemi sport. Minél gazdagabb egy társadalom, annál inkább az. És ennek megfelelőek a kellékei. Minél kisebb a tétje a választásnak, annál cifrábbak a kampányok. És megfordítva, minél nagyobb a tét, annál brutálisabb, annál mélyrehatóbb a kampány. Szinte azt mondhatnánk, ahol igazán nagy a tét, mint például nálunk, ott a lényegi dolgok a mélyben zajlanak. A társadalom materiális, szellemi és lelki mélyrétegeiben.
Ez történt 2002-ben és erre kell fölkészülni 2006-ban is. Az elnyomók négy évvel ezelőtt a materiális dimenzió mélységeiben egy azóta már jól dokumentált nagyarányú választási csalással győztek. Nem érdekelte őket az egyébként pontos és egybehangzó közvélemény-kutatásokban tükröződő társadalmi vélemény, őket csak a cél érdekelte. Győztek a szellemi dimenzió mélységeiben is, mert 19 ezer forintot ígértek a legöregebb és leginkább megrontott nemzedéknek, hiszen a legjobban a gazda ismeri volt rabszolgája gondolatait. És győztek a lelki dimenzió mélységeiben is, mert a jól irányított, de ügyesen elszigetelt terrorcselekményekkel, ütlegelésekkel, betörésekkel sikeresen megfélemlítették a rettegésre kondicionált tömeget: ,,Vigyázzatok, visszajövünk! Válasszatok a kenyér és a korbács között!" És a megrettent tömeg vette az üzenetet. Sok jó ember szállt szembe ezzel a pokoli gépezettel. De nem elég.
A magyarságnak, mint a nemzeteknek általában, a sors csak ritkán ajándékoz kiemelkedő személyiségű államférfiakat. Úgy tetszik, olykor száz évnél is többet kell várni egy ilyen elhivatott emberre. Nekünk szerencsénk volt. Egy villanásnyi időre rácsodálkozhattunk az egyikre, akit azonban - még mielőtt bármit is tehetett volna - elragadott a gyilkos kór. De kinyílt a szemünk és láttunk. Már tudtuk, milyen az igazi államférfi. Így könnyebb volt felismerni Orbán Viktorban a második, a valódi lehetőséget.
Közelről talán többen is felismerték a képességeit, talán korábban is, a nemzet azonban akkor ismerte meg, amikor miniszterelnök lett. És még inkább akkor, amikor elszenvedvén a fentiek ismeretében tehát elkerülhetetlenül bekövetkező vereséget, s felismervén annak belső indítékait, nem a lázongásba, nem is a politikai korrumpálódásba, de nem is a belső vagy külső emigrációba menekült, hanem azt a feladatot vállalta magára és végezte el töretlenül, ami egyedül ígért kibontakozást: a kihamvadni látszó tűz szelíd, óvatos, de szívós élesztgetését. Megszületett és felizzott a polgári körök gigantikus mozgalma.
Orbán Viktor elvitathatatlan történelmi érdeme, hogy jó volt a hatalomban és jó volt a hatalomból kiesve is. Ez csak úgy lehetett, hogy tudta, mi a különbség a cél és az eszköz között. A helyzethez alkalmazkodott. Bár taktikai okokból mindig kevesebbet árult el abból, amit a nemzet és önmaga elé célul tűzött, aki alaposan és elfogulatlanul figyelte megnyilvánulásait és tevékenységét, az észrevehette, hogy tudatosan, egy világos célra összpontosítva cselekszik. Sikerült. Elérte a célt.
A tűz ég és most már nem olthatja el senki. Az elnyomók ideje letelt. Még ideig-óráig húzhatják az időt, még taktikázhatnak, még - kimondani is szörnyű - akár meg is nyerhetik a választásokat, azonban annak a testi-lelki-szellemi mozgalomnak a tüzét, amelyet igenis ez a fiatal államférfi gyújtott meg, már nem lehet eloltani.
Orbán Viktor előtt ezért ma az a dilemma áll, hogy vele vagy általa teljesedik-e be a magyarság legújabb történelmének egyik látványos fejezete, a kiszabadulás a szolgaságból. Ha győz a választáson, akkor ő lesz az, aki a magyar megigazulást, s ezzel a nemzeti fölemelkedést visszafordíthatatlanná teszi. Ha veszít, szüksége lesz minden lelki és szellemi tartalékára, nem szólva testi tartalékairól, mert minden eddiginél nagyobb próbák várnak rá. A sorsa elől ugyanis senki nem menekülhet el. Orbán Viktor már nagy ember, az utókor így fog emlékezni rá, csak még azt nem tudjuk, hogy a nemzet diadalmasan győztes vagy diadalmasan bukott hősei között lesz-e a helye. Még nem tudjuk, hogy egy új II. Rákóczi Ferencet tisztelünk-e majd benne, vagy amit a legtöbben szeretnénk, egy új Tisza Kálmánt, aki négy cikluson át kormányozott, s egy hasonlóan nehéz helyzetből magasba emelte Magyarországot.
Nincs könnyű helyzetben, de eddigi cselekedetei ismeretében azt hiszem, elmondható, hogy nincs szüksége már tanácsokra sem. Úgy érzem inkább, s e hosszú írás azért íródott, hogy az olvasó is megsejtse, megértse, hogy a jelöltünkben lévő bizonytalanság az, amely kivédhetetlenül átsugárzódik mindenre és mindenkire, ami és aki őt körülveszi, s amelynek következtében a jobboldal eddigi kampánya hatástalannak bizonyult az elnyomók gépezetével szemben, hogy ma még ez a bizonytalanság akadályozza őt a cél elérésében.
Egészen biztos vagyok azonban abban, hogy időben dönteni fog, mert nem is tehet mást. Az elnyomókkal meg kell küzdeni, és ez a harc minden eddiginél kegyetlenebb lesz, mert ahogy Márai Sándor mondta, ez a fajta elnyomó mindenre hajlandó lesz, amikor a hatalmát és a vagyonát félti. De könnyítse meg helyzetét az a tudat, hogy a tüzet, amelyet ő támasztott fel, már nem lehet eloltani, de már fékezni sem. Ha ő győz, akkor e tűz szelíd lángja át fog melegíteni minden egy magyart. Ha veszít, akkor ez a tűz előbb vagy utóbb fellángol. És mindent elpusztít, ami az útjába kerül.
Nincs tehát már valóban értelme jobboldaliról és baloldaliról beszélni. Csak elnyomók vannak és elnyomottak. Az elnyomók egyfélék, mint mindig minden elnyomó a történelemben. Az elnyomottak azonban az élet rendje szerint ahányan vannak, annyifélék. Az egyik bátor, a másik gyáva. Az egyik lázadna, a másik csak élni akar. Az egyik gyűlöli elnyomóit, a másik visszavágyik a húsosfazekakhoz. Az egyik okos, a másik sajnos buta. De már élnek közöttünk a szabadság szülöttei, a mi gyermekeink, akik egészséges és szabad polgárnak születtek, és a mi felelősségünk az, hogy az ő érdekükben is a szeretet és az összefogás erejével, de kímélet nélkül leromboljuk az elnyomók várait és visszavegyük tőlük, ami a miénk, Magyarországot.
Az elfajzott diktatúra torz világa Moszkvától Budapestig nem természetes létállapot. A lábadozó társadalmak vagy visszazuhannak egy valóságos diktatúrába - amelyre egy nemrég elvégzett közvélemény-kutatás szerint nálunk is meglepően sokan vágynak; a magyar társadalom húsz százaléka -, vagy a progresszió képviselőinek el kell vezetniük a nemzetet a természetes demokrácia biztonságos világába. Ez nem is-is, ez vagy-vagy állapot. Sólyom László köztársasági elnök úr téved: a választás Magyarországon létkérdés.
Orbán Viktornak tehát harcolnia kell. Ki kell lépnie a küzdőtérre, de nem magyar Gandhiként, önmagát nem tudni, mi okból egy nem létező, politika feletti térbe emelve, s ott jámborul lebegve fent a küzdőtér magasában, mint egy meg nem értett felhő, hanem vállalva önmagát, lent a porondon, mint Tisza Kálmán, Churchill, Wekerle és a többiek tették a maguk idejében. Nem rosszabb náluk. Sőt: most és itt ő a legjobb. Nem az ő bűne, hogy elveszítette a véletlen szerencsével megnyert esélyt, de az ő érdeme lesz, ha visszaszerzi.
Ha Magyarország Trója lenne, akkor most Orbán Viktorra nem Szép Heléna, hanem Hector szerepe várna. De nem kell félnie. Nem tud veszíteni. Az a nagyszájú harcos ugyanis, aki a lándzsáját rázva odakint várja a küzdőtéren, a fején sisakkal, a mellén harsányan csillogó vértezettel, az nem Achilleusz, csupán annak fiúbabája, Patroklosz. Most Gyurcsány Ferenc néven igyekszik elhitetni a világgal, hogy igenis éppen ő az a legyőzhetetlen hős.
A történelem azonban sohasem ismétli pontosan önmagát. Ma Achilleusz nincsen, hogy Patrokloszért bosszút álljon. Sok hasonmás Patroklosz van csak. Talán több is, mint kellene. Be nem áll a szájuk, egyvégtében dicsérik magukat. De ha egy igazi harcossal találkoznának, a világ végéig futnának előle. Hajrá, Trója! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Orbán Viktor! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: igazságosságának, titkosszolgálati, kizárólagosságán, visszaállították, magabiztossággal, megfélemlítették, rendszerváltozás, felülmúlhatatlan, módosítgatásával, rabszolgaságukra, kocsmatöltelékek, végeztethessenek, nemzetgazdaságot, kormánykoalíciót, népszerűségéből, felértékelődött, elkerülhetetlen, korrumpálódásba, rabszolgaságból, korbácsoltatást, életlehetőséget, berendezkedését, visszarendeződő, figyelmeztették, magyarországnak, húsosfazekakhoz, megszeppentette, arisztokratikus, egyetértésükkel, elvitathatatlan, kivédhetetlenül, visszaállítani, miniszterelnök, elképzelhetővé, leértékelődött, egyeduralmának, elgyávult lélek, megalázott test, megrontott szellem, pusztító teret, felemelkedés útja, első mondatot, első szabadon, időben azonnal, második mondat, megalázott testre, nemzet arcába, köztulajdon korrupt, úgynevezett privatizációt, harmadik mondatot, hibája folytán, hatalomból kiesett, Orbán Viktor, BENCSIK ANDRÁS, Antall József, Horn Gyula, Kovács László, Először Antall József, Rákóczi Ferenc, Horthy Miklós, Antall Józsefben, Antall Józsefet, Bokros Lajos, Torgyán József, Orbán Viktorban, Rákóczi Ferencet, Tisza Kálmánt, Márai Sándor, Moszkvától Budapestig, Sólyom László, Orbán Viktornak, Tisza Kálmán, Magyarország Trója, Orbán Viktorra, Szép Heléna, Most Gyurcsány Ferenc,
|
|
|
|
|
|
| elgyávult lélek, megalázott test, megrontott szellem, pusztító teret, felemelkedés útja, első mondatot, első szabadon, időben azonnal, második mondat, megalázott testre, nemzet arcába, köztulajdon korrupt, úgynevezett privatizációt, harmadik mondatot, hibája folytán, hatalomból kiesett, 2002-es választások, jobboldal elsöprő, könyörtelen igazságot, népszerűségi kutatásokat, könyörtelen igazság, többség által, diktatúra társadalmi, változatlan keretek, szabályok óvatos, diktatúra uralkodói, úgynevezett nómenklatúra, csak részben, őket megváltani, megalázottak tömege, pénztárcája belsejébe, választási ciklussal, hatalmát radikális, bolsevista puccsok, első szabad, kivételes államférfi, felhevült tömeget, szolgahad csak, erőt tiszteli, lélek felülmúlhatatlan, ország nagyobbik, örök szolgák, örök kocsmatöltelékek, örök házmesterek, örök proletárok, blokád napjaiban, baloldal olyan, államszerkezet jogi, elnyomott többség, elnyomó kisebbség, kisebbség társadalomellenes, többség mindenkor, elért célt, többségi igazságérzetet, elnyomók belső, szolgaságban tartott, általunk teremtett, elnyomók ekkor, előbb-utóbb elkerülhetetlen, rabszolgák örök, tökéletesen értelmetlen, elnyomók szempontjából, átépített szocialista, gyenge pontja, paradoxonnal kerültek, náluknál sokkal, tekintélyelvű társadalmak, forradalmi változáshoz, elnyomóknak négyévente, hiba rávilágít, demokratikus versenyek, 1998-as választások, legnépszerűbb volt, harmadik helyen, elnyomók rövid, pillanatra elbizonytalanodva, hivatásos merénylőtől, olyan politikai, kisgazdák népszerűségét, pizsamás interjúban, tömegnek ugyanis, gyorsan odaérkező, ország népe, akció bejött, elnyomók nagyobbik, másik lázadó, második lett, addig vezető, harmadik helyre, verseny nyílt, megalázott szolga, második forduló, lehetséges koalíció, elnyomók bukása, hatalom visszaszerzéséért, elnyomók sajátos, hatalom birtoklásának, egyetlen pillére, társadalom többségének, saját akaratuk, maroknyi csoport, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 5313
- e Hét: 19543
- e Hónap: 30654
- e Év: 184150
|
|
|
Offline
